Meghívottak
Magyar irodalmi hangjáték sorozat. Hat, egymás számára idegen ember azonos szövegű sms-t kap ismeretlen feladótól. Az üzenetben az áll: közös ismertetőjelet viselve találkozzanak a húsvét utáni vasárnapon egy kávéházban. Keressék az azonos ismertetőt viselő meghívottakat, üljenek egy asztalhoz. A megjelentek, négy különböző korú férfi és két nő, beszélgetni kezdenek. A feszültség nehezen oldódik: még bíznak abban, hogy megjön, aki ide citálta őket, s kiderül az összejövetel célja. Az idő telik, a feszültség nő. Lassan beszélgetés indul fontos helyszínekről, ismerősökről, remélve, megtalálják a közös szálat, ami összeköti őket. A beszámolókat a szereplők belső monológjai tördelik, melyekkel kommentálják a többiek által elmondottakat; kényszerűen belemerülnek eddigi életük értékelésébe, s a számvetésbe, miért maradtak itt. Kiderül, hogy valamennyien ismernek egy fiatalembert, s bár a nevére nem emlékeznek, jellegzetes külseje, sajátos viselkedése nem hagy kétséget, hogy ugyanarról beszélnek. Kedves, félszeg figura, beteges igazmondó. Az egyik szereplő, nyugdíjas ápolónő rádöbben, a fiú, akit Kelti Daninak hívtak, egy hete a karja közt halt meg kórháza intenzív osztályán. Újra csak a kinn és benn zajlik a játék: A Keletivel való találkozás mindőjüknek fájdalmas, nehezen bevallható emlék. Lassanként valamennyien gyónnak vele kapcsolatos mulasztásaikról, bűntudatukról, s közben kapcsolatok épülnek: szerelem bontakozik, generációs szakadék fölé épül palló, megbocsátás hidal át ellentéteket.
Rendező Kaszás Gergő
Iró Mailáth Nóra
Szövegkönyv Mailáth Nóra
Szerkesztő E. Román Kata
Zeneszerző Kákonyi Árpád
Zenei szerkesztő Bögös Henrietta
További alkotók
Varga Zita – gyártásvezető
Csókné Varga Hedvig – gyártásvezető
Szereplők
Szirtes Ági – Bodnár Veronika
Kaszás Gergő – Fiú, Hang
Bányai Kelemen Barna – Horánszky Zsolt
Mészáros Máté – Hunyadi Tamás
Bánfalvi Eszter – Köhler Éva
Nagypál Gábor – Pincér (Keleti Dániel)
Orosz Ákos – Sárvári Alex
Gálffi László Mihály – Takács István
Hangmérnök Liszkai Károly, Gera Csilla
Produkciós iroda Magyar Katolikus Rádió Zrt.
Producer Dr. Radetzky András
Játékidő 5×24 perc
Rádiós sugárzások
Magyar Katolikus Rádió – 2018.04.09-13. A hangjáték a Magyar Katolikus Rádió műsorán, a fent megjelölt napokon 13.30-kor kerül adásba, ismétlés ugyanezeken a napokon 21.30-kor.
Cserés Miklós pályázat éve 2016
Támogatás összege 1 750 000 Ft
Szerző | |
---|---|
Rendező | |
Színészek | |
Szerkesztő | |
Zeneszerző | |
Zenei szerkesztő |
Rádiós műfaji besorolás | Zenés hangjáték |
---|---|
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve | Magyar Katolikus Rádió |
Bemutató dátuma | 2018. április 09. : |
Játékidő | 24 perc |
Bemutató médium | Magyar Katolikus Rádió |