Havazás Amiensben
„A hangjáték kiinduló- és egyben középpontját a szerzőnek, Győrffy Ákosnak azonos című verse képezi. A vers Szent Márton életének fontos epizódját próbálja rekonstruálni. Azt a pillanatot, mikor Szent Márton római katonaként Amiens felé lovagolva az út mentén egy félholtra fagyott, csupasz koldusra bukkan, akit megszán, s ráteríti köpenyét. A koldus alakjában azonban valójában Jézussal találkozik. A tervezett hangjátékban a ma tudott történeti tények fiktív, azonban lélektani szempontból mégis hiteles elemekkel egészülnek ki. A történet Márton gyermek- és ifjú korával indul. Az első részek a Pannóniában, majd Itáliában töltött éveit, élményeit, a benne eleve meglévő érzékenység, „kihegyezettség” kibontakozását, családját, környezetét mutatják be. Márton lelki mozgatói szöges ellentétben állnak apja, a magas rangra jutott, kemény római katona vele kapcsolatos terveivel. A serdülő fiú az ő akaratából lesz végül katonává. Ám a kötelességteljesítés nem hozza meg a belső békét, Márton a hadseregben helyét nem leli. A koldussal való találkozás, mely életének döntő fordulatát, megtérését hozza, de a megtalált hit ellenére élete mindvégig az útkeresés, a béke a csend, a belső elmélyülés. A stációk, amiket e szakaszban megjár, püspöksége, remetesége és halála. Az 5 részes hangjáték varázsát a történet szépségén túl a gazdag és különleges hanghatások, újszerű zenei világ adja.”
Rendező E. Román Kata
Ötlet Győrffy Ákos
Iró Győrffy Ákos
Szövegkönyv Győrffy Ákos
Dramaturg E. Román Kata
Szerkesztő Varga Zoltán
Zeneszerző Győrffy Ákos, Elek Judit Sára
Zenei szerkesztő Bögös Henrietta
További alkotók Varga Zita – gyártásvezető
Csókné Varga Hedvig – gyártásvezető
Szereplők
Lázár Csaba – Pap
Nikl János – Kiképző centurio
Kálloy-Molnár Péter – Adószedő, Maximus társcsászár
Leskó Zoltán – Ének, Diakónus
Elek Judit Sára – Dajka
Györgyi Anna – Anya
Egri Bálint – Katonatárs
László Zsolt – Idős Márton
Mohai Tamás – Katonatárs, Félix
Kaszás Gergő – Hang, Sötétség angyala
Dunai Tamás – Rabszolga, Julianus császár
Borbiczky Ferenc – Rabszolga, Touroni polgár
Hirtling István – Hilarius püspök
Epres Attila – Apa
Szatmáry Attila – Fiatal Márton
Közreműködők Varga Zita
Rendezőasszisztens Csókné Varga Hedvig
Hangmérnök Liszkai Károly, Gera Csilla
Produkciós iroda Magyar Katolikus Rádió Zrt.
Producer Dr. Radetzky András
Játékidő 5×24 perc
Rádiós sugárzások
Magyar Katolikus Rádió – 2017.11.06-10. A műsor a Magyar Katolikus Rádióban került adásba a fent megjelölt időpontokon 13.30-kor, ismétlés ugyanezeken a napokon 21.30.
Cserés Miklós pályázat éve 2016
Támogatás összege 1 650 000 Ft
Szerző | |
---|---|
Rendező | |
Színészek | |
Dramaturg | |
Szerkesztő | |
Zeneszerző | |
Zenei szerkesztő |
Rádiós műfaji besorolás | Eredeti hangjáték |
---|---|
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve | Magyar Katolikus Rádió |
Bemutató dátuma | 2017. november 06. : |
Játékidő | 24 perc |