Csoma-legendárium
Összefoglalás
Sári László Csoma-Legendárium című hangjátéka Kőrösi Csoma Sándor székely származású nyelvtudós, könyvtáros útját mutatja be a hallgatóknak. Valódi izgalmakra készülhet a hallgató, hiszen többek között Tibet kultúrájáról, környezetéről hallhat miegymást. A mű meghallgatása során nem csak Tibetről, de magáról a nagy székely utazóról is sokat tudhatunk meg. Magyar szempontból ez a földrajzi térség ő általa értelmezhető a legjobban.
Színlap
Írta: Sári László
”’Szereplők:”’ Mesélő – Törőcsik Mari, Bemondó – Málnai Zsuzsa, Bordi András, Péter Ferenc
”’Közreműködött:”’ Labsang Dhamcoe, Tsering Wangyal, Divya Mani, Nikos Sergis, Satya Vrat Shastri, Ashok Roy, Rumpali Mukarji, Tsewang Dolma, Rihmer Zoltán, Caroline Bodóczky, Wang Yue és Lama Labsang Gedunvalamint a Gordiusi Comó Zenei Társulata: Fodor Ildi, Kéringer Laca, Keresztes Szabolcs, Ernst Hirschberg, Szemző Tibor, Alois Samson, Huszár Mihály, Pödör Bálint és Dudás Zsombor,a Voces Aequales énekegyüttesből: Gavodi Zoltán, Gyulai Csaba és Mizsei Zoltán
”’Munkatársak:”’ Adele Eizenstein, Tim Wilkinson, Shoma houdry, Karma Dorje, Rihmer Zoltán, Bushan Sharma, Hidas Gergely, Glaser Tamás, Négyesi Mária, Hamar Imre, Hortobágyi László, Juhász Ottó, Bethlenfalvy Géza, Bognár Attila, Kálmán János
”’A felvételt készítette:”’ Regenye Zoltán, Liszkai Károly, Cornides Tamás, Horváth István és Hortobágyi László
”’Zenéjét szerezte és rendezte:”’ Szemző Tibor
2004. május 21. B 23.32 27 perces változat!
2004. 09. 06 (hétfő) 81p a két részes vált. bemutatója
2017.01.28 (szombat – 2/1.rész), 2017.01.29. (vasárnap – 2/2.rész)
Prix Italia nevezés
A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
1
Írta: Sári László
Szereplők:
Mesélő – Törőcsik Mari, Bemondó – Málnai Zsuzsa, Bordi András, Péter
Ferenc
Közreműködik: Labsang Dhamcoe, Tsering Wangyal, Divya Mani, Nikos
Sergis, Satya Vrat Shastri, Ashok Roy, Rumpali Mukarji, Tsewang
Dolma, Rihmer Zoltán, Caroline Bodóczky, Wang Yue és Lama Labsang Gedun
valamint a Gordiusi Comó Zenei Társulata: Fodor Ildi, Kéringer Laca,
Kerestes Szabolcs, Ernst Hirschberg, Szemző Tibor, Alois Samson,
Huszár Mihály, Pödör Bálint és Dudás Zsombor,
a Voces Aequales énekegyüttesből:
Gavodi Zoltán, Gyulai Csaba és Mizsei Zoltán
Munkatársak: Adele Eizenstein, Tim Wilkinson, Shoma Choudry, Karma
Dorje, Rihmer Zoltán, Bushan Sharma, Hidas Gergely, Glaser Tamás,
Négyesi Mária, Hamar Imre, Hortobágyi László, Juhász Ottó,
Bethlenfalvy Géza, Bognár Attila, Kálmán János
A felvételt Regenye Zoltán, Liszkai Károly, Cornides Tamás, Horváth
István és Hortobágyi László készítette
Zenéjét szerezte és rendezte: Szemző Tibor (2004)
(Felvétel: 2004.04.21.)
2

Csoma-legendárium -1-2.rész
rta: Sári László
Szereplok:
Mesélo – Törocsik Mari, Bemondó – Málnai Zsuzsa, Bordi András, Péter
Ferenc
Közremuködik: Labsang Dhamcoe, Tsering Wangyal, Divya Mani, Nikos
Sergis, Satya Vrat Shastri, Ashok Roy, Rumpali Mukarji, Tsewang
Dolma, Rihmer Zoltán, Caroline Bodóczky, Wang Yue és Lama Labsang Gedun
valamint a Gordiusi Comó Zenei Társulata: Fodor Ildi, Kéringer Laca,
Kerestes Szabolcs, Ernst Hirschberg, Szemzo Tibor, Alois Samson,
Huszár Mihály, Pödör Bálint és Dudás Zsombor, a Voces Aequales
énekegyüttesbol: Gavodi Zoltán, Gyulai Csaba és Mizsei Zoltán
Munkatársak: Adele Eizenstein, Tim Wilkinson, Shoma Choudry, Karma
Dorje, Rihmer Zoltán, Bushan Sharma, Hidas Gergely, Glaser Tamás,
Négyesi Mária, Hamar Imre, Hortobágyi László, Juhász Ottó,
Bethlenfalvy Géza, Bognár Attila, Kálmán János
A felvételt Regenye Zoltán, Liszkai Károly, Cornides Tamás, Horváth
István és Hortobágyi László készítette
Zenéjét szerezte és rendezte: Szemzo Tibor (2004)
A Rádiószínház musora
(A 2004. szeptember 6-i B. adás ism.)
Ismétlések dátumai: 2004-05-21|2006-05-20|2007-04-09|2017-01-28
NAVA ID-k: 3137944 | 3139811 | 3370882 | 3399765
Author | |
---|---|
Director | |
Actors | |
Zeneszerző | |
Zenei rendező | |
Technikai munkatársak | |
Díjak és nevezések | |
Age rating |
Ismeretterjesztő |
Age Rating |
Mindenkinek |
Kritika 1 |
https://adt.arcanum.com/hu/view/MTA_Kritika_2007/?query=csoma-legendárium%20&pg=76&layout=s |
---|