** Napsugárfantázia **
Összefoglalás
Török Tamás kísérleti hangjátékai sorába illeszkedik saját szerzeménye-rendezése, mely gyerekmeseként vonultatja fel a Naprendszer bolygóit, antropomorfizálva az égitesteket és mesebeli keretbe illesztve, de nagyon is felnőtt viselkedéssel jellemezve az egymás ellen intrikáló bolygókat és a főnök kis kedvence szerepet. Közben viszont természettudományos-geológiai tulajdonságokat is felmutatnak, korának legkorszerűbb planetológiai elméleteit építve a történetbe (a Phaeton bolygó történetét), mintegy modern mitológiát létrehozva. A történet szerint a Galaxis („odafentről”) pályázatot ír ki, hogy a bolygók „csodát teremtsenek”. A Naprendszer legcsodálatosabb pályamunkája jut tovább és van rá kétmilliárd évük, hogy kidolgozzák a pályázatukat. Elindul a versengés.
A zenei háttérben sajátos gyerekkórus és filmzeneszerű zenei háttér szolgáltat érzelmi fokozást és a Naprendszert bevilágító napfény jelenlétét.
Érdekesség, hogy épp 1972-ben a Szovjetunióban is készült egy rajzfilm a Phaetonról (Фаэтон – сын солнца).
Színlap
Írta és rendezte: Török Tamás
Zenéjét szerezte: Török Etel
Dramaturg: Molnár Magda
Az öregember – Bihari József,
A fiú – Kaszás Gergő,
A Nap – Szabó Sándor,
A föld – Kohut Magda,
A Jupiter – Sinkovits Imre,
A Phaeton – Őze Lajos,
A Vénusz – Havas Judit,
A Mars – Harkányi Endre,
A Plútó – Galkó Balázs
Sci-fi mese
1978. március 12. vasárnap Kossuth Rádió 10:03
Author | |
---|---|
Director | |
Actors | |
Dramaturg | |
Zeneszerző | |
Age rating |
Gyerekeknek |
Age Rating |
Szülői felügyelettel |
Age rating justification |
Bár meseként van bemutatva, nagyon sokrétegű a darab, ezért az értelmezéshez talán még a szülői segítség sem lehet elég. |
Státusz | Önálló mű |
---|---|
Rádiós műfaji besorolás | Eredeti hangjáték, Mesejáték |
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve | Magyar Rádió |
Bemutató dátuma | 1978. March 12. : |
Játékidő | 46 perc |
Előforduló releváns játékterek | Természeti objektum/karakteres tájforma (pl. barlang, sivatag), Absztrakt tér vagy varázstér |
Releváns földrajzi régió | Világűr/idegen bolygó |
Időszinkronitás | Absztrakt |
Szemléletmód, alműfaj, tematika | Sci-fi |
Szövegforma | DIalógus |
Történetszál | Hálózattörténet |
Narratíva/konfliktustípus | Átváltozás |
Dramaturgiai egyéb adatok | Rádiószerű |
Történet időtartama | Absztrakt idő |
Cselekmény kronológiája | Kronologikus |
Felvétel helye | Stúdió |
Effektek és technika | Speciális effektek |
Nyelvezet | Köznyelv |
Főbb szereplőviszonyok | Munkakapcsolat |
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység | Fantasztikus képességű |
Releváns nem-emberi szereplők | Tárgy, Megszemélyesített természeti jelenség |
Releváns státuszváltozás és életesemény | Erkölcsi lelepleződés (negatív) |
Főszereplők releváns kora | Kortalan |
Narrátor | Férfi narrátor, Szereplő, Mesélő |
Narráció helye | Rezonőr |
Párbeszédek jellege | Férfi-férfi |
Zenei jellemzők | Érzelmi, Egyéniségtükröző |
Zenei tipológia | Klasszikus zene, Kórus énekhang |
Technikai adatok | Monó |
Megidézett kor (nemzetközi) | Kor nem értelmezhető, Nem földi időszámítás |
Címkék |
Bolygók, planetológia, mese, mitológia, intrika, kozmosz |
Említések |
Phaeton |
Kódolás kész? | Kész |